Mivel jómagam is blogger vagyok, illetve jóféle önképző marketing képzésen veszek részt, így veszettül sokat olvasgatok a neten a témában. Így találtam rá a Business & Café blogra, melynek alapítói, ma már saját médiaügynökséggel is rendelkeznek. Rendkívül jó példái annak, hogy miért ne hallgassunk azokra, akik azt mondják, úgysem fog sikerülni. Következzenek hát, Az így gazdagodj meg a blogodból cikksorozat 6. részének főszereplői.

blogomneked

Battai Máté és Tóth Patrik a Business @ Café üzleti blog és a Golden Brothers Zrt. alapító tulajdonosai, akik 4 év alatt, az egyik legsikeresebb blogger csapattá váltak és, akik egyöntetűen vallják, hogy a blogolás nem  csak az amerikai tinilányok privilégiuma, a blog igenis értékteremtő műfaj a digitális térben. Persze csak akkor, ha az ember kellő időt és energiát fordít rá - de ezt már csak én jegyzem meg zárójelben. 

2014-ben bloggerként indultak, majd nemzetközi együttműködéseket is sikerült megcsípniük, amiből következett, hogy saját céget alapítsanak. Így született a Golden Brothers médiaügynökség.  

Saját elmondásuk szerint, sokan gondolják tévesen azt, hogy a blogger életforma, határtalan szabadsággal jár, de valójában, és ezt csak megerősíteni tudom, inkább élvezetes rabságnak neveznék. Ugyanis, ha valakinek célja van vele és nem csak a levegőbe pötyög, akkor rengeteg alázatot, kitartást igényel ez a fajta munka. És akkor ezzel azoknak is válaszoltunk,  akik szerint a blogolás csak hobbi. Nos, igen. Már akinek az, ugyebár. Máté és Patrik története is jól bizonyítja, ha van benned kurázsi, akkor igenis lehet munkaként tekinteni és meg is lehet élni a blogolásból. Igen, Magyarországon is. 

Sikerük kulcsának is épp ezt tartják, mármint a kitartást. 1 - 1,5 év kitartó munkájukba került, még megérkezett az első megbízásuk. Azóta viszont, töretlen a sikerük. Minden kezdő bloggernek azt tanácsolják, hogy ne akarjanak egyből milliókat keresni, mert az még senkinek sem sikerült, inkább dolgozzanak keményen és akkor a jutalom sem marad el. Bár vallják és vallom én is, hogy, ha azt csinálhatod, amit szeretsz, akkor nem is lesz annyira megerőltető az a menet. 

Szintén kulcsfontosságú kérdés lehet a mi szempontunkból, hogy van-e egyátlalán hely még a maygar blog piacon? 

A válasz: van, de egyre szűkül a tér. S mindez nem azért van így, mert nincs már igény a tartalmas, informatív, jól megszerkesztett szövegekre, hanem azért, mert a fiatalság egészen más irányba indult el. Halljuk is lépten-nyomon, mi marketingesek, hogy a videóké a jövő. De Máté és Patrik azért hagy nekünk némi reményt is, kb. 200-250 hely van még szerintük, azoknak, akik a blogjukból akarnak milliókat keresni. Na, jó lesz belehúznunk akkor - a szerk. 

És, hogy milyen témákkal érdemes elindulnunk? 

  • Üzleti vonal 
  • Gasztro, egészséges táplálkozás
  • Utazás
  • It szektor
  • Lifestyle 
  • Divat, életmód 
  • És az ún. blogazin blogok, amiken magazin típusú bejegyzések jelennek meg.

Téma tehát van bőven, némi kreativitással és kitartással, akár sikererre is vihetjük a dolgot. De óvaintenek ők is attól mindenkit, hogy csak a pénz miatt kezdjünk neki. Azt mondják és én is csak helyeselni tudok, hogy, ha még sosem fogalmazódott meg bennünk, mennyire jó lenne írni, akkor neki se kezdjünk inkább. Tapasztalatból mondom, ha hiányzik az alapindíttatás, akkor csakhamar abbahagyjuk majd az egészet, hisz a sikert nem adják ingyen.

És akkor jöjjön a lényegi rész. Mennyit lehet keresni bloggerként? 

Akár milliárdokat is!

Bizony ám. De csak akkor, ha átmenetet képzünk blogger és üzletember között. Vagyi megtanuljuk, hogy mindez csak a kezdet, nem a cél. Merthogy önmagában egy blogger semennyi pénzt sem keres. Csak akkor lesz belőle pénz, ha a blogból építkezni kezd és elküldi például releváns oldalaknak a cikkeit, hirdetőket, szponzorokat hajt fel stb. De, ha mindezt sikerül jól csinálnunk, akkor hallhattuk: akár milliárdokat is kereshetünk. 

És, hogy mit tanácsolnak kezdő bloggereknek? 

Induljanak el! Nem kell sokáig gondolkozni, tessenek írni, aztán, ha mégsem jó, amibe belekezdtek, hát kezdjék előről. Tartalomstratégia: pl. készítsünk interjúkat, ezt jómagam is alkalmazni fogom hamarosan. Plusz, jobb, ha elkezdünk gondolkozni a videókon, mert sajnos tényleg ez lesz a jövő. 

A fiúk weboldalát itt találod: businessandcafe.blog.hu

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is.

További tartalmakért kövesd a Blog Facebook oldalát.

- Ide várom egyébként, a véleményeket, észrevételeket, saját sztorikat is. - Írjatok bátran.

Illetve kapcsolatfelvétel még: bagoly9031@gmail.com

Hardworklifestyle 

Élj jól - Dolgozz keményen - Élvezd a sikert!