Szépen belenyúltam a darázsfészekbe ezzel a kérdéskörrel, de mivel szorosan kapcsolódik a blog témájához, melyben célul tűztem ki, hogy a munka világával kapcsolatos hasznos tartalmakkal segítem majd az olvasókat, ezért vállalnom kell egy ilyen kényes téma feszegetését is.

Ez az a téma, amiről mindenkinek van valamilyen formán véleménye, esetleg saját tapasztalata is ami csak a legritkább esetben szokott egyezni másokéval.

Ilyenformán megkértem két, teljesen más életritmusban/stílusban élő édesanyát, meséljenek nekem arról, ők hogyan látják az énidő kérdését, a dolgozó nő fogalmát és egyáltalán, mit gondolnak minderről? 

motiváció

Egyikük (K) két gyermekes édesanya, otthon van gyesen a legkissebbel. Saját bevallása szerint, még így is nehezen bírkózik meg a mindennapi kihívásokkal. Másikuk egy gyerkőc édesanyja, ám gyermeke mellett már néhány órában dolgozik is és mellette edzéseket is tart. (A)

/Nevüket nem szerették volna vállalni az interjúhoz, így válaszaikat következetesen, két külön bekezdésben, K és A megjelöléssel olvashatjátok./  

Mennyiben változott meg az életetek a gyerekek születése után? 

K: Teljesen. Bár gondolom, ezzel biztosan nem vagyok egyedül. Az első gyermekem születése előtt 8 órában dolgoztam, jutott némi időm önmagamra is. A kislányom születése után, otthon maradtam és "letöltöttem" az otthonmaradásra szánható 3 évemet. Utána újból dolgozni kezdtem, közben jelentkeztem egy tanfolyamra is, hogy átképezhessem magam, ám közben kiderült, újból babát várok. Az ő születése után szűnt meg az "énidőm". Örülök, ha esténként holtfáradtan ágyba kerülök. Na, de talán már, ha a második is óvodás lesz, fellélegezhetek kicsit. 

A: Én is teljes munkaidőben dolgoztam, kisfiam születése előtt. Azután otthon maradtam vele gyesen. Az első fárasztó időszakot követően, elhatároztam, hogy visszaszerzem szülés előtti alakom, így otthoni edzésekbe kezdtem, ez volt az "énidőm", még a kicsi aludt. Majd, ahogy nőtt, futni kezdtünk együtt, a sportos babakocsinkkal simán megtehettük. Sokszor tornáztam az alvásidejében, leszámítva a mindenkinél nagy mumus, "jön a fogunk" korszakot, akkor örültem, hogy talpon tudok maradni egyáltalán.

Nagyon megosztó téma, az "énidő" fogalma. Mit gondoltok, valóban luxus lenne egy édesanya számára, hogy önmagára is időt szakíthasson? 

K: Nem, nem az. Csak, ha semmilyen segítsége nincs, akkor nem sok reménye marad arra, hogy egy gyors hajmosáson kívül másra is jut majd ideje. Férj folyton dolgozik, nagyszülők messze laknak tőlünk, senki sincs, akire rábízhatnám a gyerekeimet. Mikor a nagyobbik oviban van, akkor talán lenne esélyem megnézni, mondjuk egy filmet, de olyankor legtöbbször a háztartás emészti fel, minden időmet és energiámat. 

A: Szerintem egyáltalán nem luxus. Merthogy nem csak az édesanya az egyetlen szerepünk. Feleségek, barátok, nők vagyunk egyszemélyben. Nálunk szerencsére a nagyszülők mindenben segítenek, így jut időm például arra is, hogy most már néhány órára a dolgozó nő szerepébe is bújhassak.  

Szerintetek mennyire nehéz, ma Magyarországon kisgyermekes édesanyaként munkába állni? 

K: Én, mikor az első gyerekem születése után egy rövid időre munkába állhattam, azt tapasztaltam, hogy eléggé nehéz. Volt, ahonnan élből elutasítottak, mikor meghallották, hogy gyerekem van. Merthogy, hiába az óvoda, nagyon  sokszor betegek és akkor bizony anyuka lesz az, akinek otthon kell maradnia vele, ezt pedig sokan nem nézik jó szemmel. 

A: Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy saját ügyfélkörrel dolgozom, műkörmöt építek napi néhány órában és a régi munkahelyemre is várnak vissza. Ha minden jól megy, akkor ott folytatom majd a karrierem, ahol abbahagytam. 

Mit gondoltok, mennyire érvényesek még ma is, az olyan sztereotípiák, mint az "asszonynak otthon a helye", a "gyerek a legfontosabb" és, hogy "egy anya sosem lehet fáradt"?

K: Bár sokan vannak, akik már nyitottabban gondolkodnak, de szerintem ezek a sztereotípiák még ma sem vesztették érvényüket. Pláne nálunk, falun, nap, mint nap találkozok ilyen mondatokkal. Még mindig azt gondolják, hogy egy asszonynak a dolga a gyereknevelés és a háztartás vezetése. Panaszkodásra pedig, esélyed sincs, mert rögtön megkapod, hogy akkor minek szültél gyereket. 

A: Én is sokszor tapasztaltam ilyesfajta hozzáállást. Bár szerintem, az ilyeneket nem szabad meghallani. Mindenki úgy nevelje a saját gyerekét és úgy élje az életét, ahogy az nekik a legjobb. Természetesen nekem is a gyermekem az első, de számomra fontos, hogy ne csak az anyaság töltse ki minden időmet. Ez neki is jobb, mert így teljes értékű anyukája tudok lenni és rengeteg minőségi időt tölthetünk együtt. 

Mit tanácsoltok azoknak az anyukáknak, akik nap, mint nap küzdenek a megfelelési kényszerrel?

K: Jártam én is ebben a cipőben, de azután rájöttem, hogy nem tudok megfelelni mindenkinek. Próbálom a legjobb tudásom szerint nevelni a gyerekeimet és csak bízni tudok abban, hogy jól csinálom. Ha tanácsolnom kellene valamit azt mondanám, hogy görcsöljünk kevesebbet. Ezt még én is tanulom. 

A: Én csak az első időszakban aggódtam, de akkor nagyon. Rettenetesen rástresszeltem mindenre. Ma már sikerült megtalálnom az arany középutat és úgy érzem, gyermekem születésével váltam csak igazán teljes emberré. Én azt tanácsolnám, hogy csak azt az utat kövessétek, amit magatokénak éreztek. Kevesebb stressz, több nevetés. 

Remek végszó, köszönöm.

Ha ti is szívesen megosztanátok saját történeteteket, írjatok bátran a bagoly9031@gmail.com címre.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

És, hogy ne maradj le semmiről, 

kövesd a Blog Facebook oldalát. 

Hardworklifestyle 

Élj jól - Dolgozz keményen - Élvezd a sikert!