Hol vannak már azok az idők, mikor egynéhány "felböffentett" remek idézettel, az ember hamar- gyorsban szerezhetett magának néhány ezer követőt? Igen, ott - sehol. A jelenlegi helyzet az, hogy, ha azt szeretnék, hogy mások is olvassák a nagygonddal elkészített bejegyzéseinket, akkor nem elég, ha költői, írói vénával vagyunk megáldva, némi marketing tudás nélkül, semmire sem fogunk menni. 

Az előző bejegyzésben már utaltam rá, mik azok a dolgok, amiket nagyon fontos figyelembe vennünk ahhoz,, hogy látogatókat tudjunk terelni a blogunkra. Az így gazdagodj meg a blogodból 4. részében most megmutatom, hogyan mérhetjük az eredményeinket és, hogy mik azok a dolgok, amikre érdemes figyelnünk, ha növekedni szeretnénk. 

Mindenekelőtt, fontosnak tartom megemlíteni, hogy egyáltalán nem mindegy a cél, amit előzetesen meghatároztunk önmagunk és a felületünk számára. Vannak ugyanis, szép számmal olyanok, akiknek valójában semmi sem számít, csak a lájk- követőszám, a minél nagyobb olvasottság.

Mindezt mi is könnyedén elérhetjük. Írjunk bulvárt, fordítsunk külföldi cikkeket, osztogassuk más érdemeit, jöhetnek az idézetek, lényegében bármi, amire a közönség könnyedén ráharap. Állítsunk elő egyfajta könnyen emészthető és tovább osztható tartalmakat, amikkel játszi könnyedséggel tudunk majd növekedni. 

Egyetlen hátulütője, ún. szépséghibája a dolognak, hogy könnyedén hitelünket veszíthetjük, ami nyilvánvalóan előbb-utóbb a végünket jelenti majd. Egy szép napon ott találjuk magunkat az álhíreket terjesztő oldalak szégyenlistáján és  úgy járunk, mint az egyszeri blogger, akinek megosztották ugyan a cikkét, de fölé odaírták: jó, oké tudom, az oldal gáz, de a cikk legalább érdekes.  

Kicsit olyan ez, mint a rosszul értelmezett  influenszer marketing, mikor jóhiszemű cégek leszerződnek egy-egy reklámra a véleményvezérrel, pusztán a követőszáma miatt. Majd a kampány végén csak pislognak, miért nem jött be a számításuk? Nos, igen. A válasz egyszerű: a követők nem elég elkötelezettek az influenszer irányába. Az ok? - Nincs mögöttük tartalom. Azaz, nem elég hitelesek. Legalábbis annyira nem, hogy hatékonyan befolyásolhassák a követőiket. 

Na szóval, ha mi nem az egyperces "hírnévre" vágyunk, akkor sajnos komoly munka vár ránk.

Előzetesen említettem már az organikus elérés fogalmát, ami lényegében annyit jelent, hogy fizetett hirdetés nélkül, megosztások, lájkok, stb. útján, hány embert vagyunk képesek elérni a bejegyzéseinkkel. 

A legelső részben ajánlottam már, hogy olyan felületen kezdjünk blogolni, ahonnan az adott weboldal látogatóiból, nekünk is csurran - cseppen(het) valami. S, hogy nem beszéltem butaságokat, azt a saját tapasztalatom is jól mutatja. 1700-as követőszám mellett, hirdetés nélkül, a Facebookos elérésem 40 ezerre rúgott adott hónapban. (Hirdetéssel megtámogatva, ez a szám duplájára emelkedett - de erről majd a későbbiekben). 

Az adatokat, az oldalunk felületén, az elemzések menüpontra kattintva találjuk. Minden fórumon, minden marketing előadáson felhívják a figyelmünket rá, hogy szorgosan kövessük a számokat. Vonjuk le belőlük a megfelelő következtetéseket és mindig azokhoz mérten dolgozzunk tovább. 

Nyilván, ha valami jól működik, azon ne változtassunk, még azt nem látjuk, hogy az adott bejegyzés forma teljesítménye romlani nem kezd. Érdemes egyenkét is végigmenni a posztok elérésén, mert nagyon sok mindent tanulhatunk belőle. 

Rengetegszer hangzik el az a kérdés is a Facebookkal kapcsolatban, hogy mikor posztoljunk ahhoz, hogy a legnagyobb eléréseket produkáljuk? A válasz: akkor, mikor a saját követőink aktívak. És, hogy honnan tudjuk, nekünk melyik a megfelelő időpont? Természetesen az elemzésekből, mikor is posztokra lebontva láthatjuk azok teljesítményét. 

Óriási segítséget nyújtanak ezek az adatok. Nem szükséges statisztikusnak lenni ahhoz, hogy kitalálhassuk általuk, nekünk melyik posztok és milyen időben működnek a legjobban. 

Ahogy az a fentebbi képen is jól látható, két hasonló bejegyzés (képre-szöveg) teljesen máshogy teljesít a délutáni időpontban, mint az estiben. A szakemberek legtöbbje, a legoptimálisabb időpontnak az esti órákat határozza meg. De ez olyan nüansznyi dolgoktól is változhat, mint például az időjárás. 

És ezek még csak az alapok. Ekkor még egy fillért sem kerestünk a blogunkból, de legalább jó sokat dolgoztunk és ráadásul csak csiga lassússággal növekedtünk. Mondjuk, legalább költenünk sem kellett rá (még). Már ezen a ponton is sokan választják, a hagyjuk a francba opciót, de, ha te ennél azért kitartóbb vagy, akkor feltétlenül maradj velem, az 5. részben még több hasznos információt adok majd a folytatáshoz (kövess Facebookon is, ha nem szeretnél lemaradni). 

Hardworklifestyle 

Élj jól - Dolgozz keményen - Élvezd a sikert!