Ha már úgyis mindjárt itt a hétvége, akkor ideje a munka világának sokszor hullámzó vizeiről, könnyedebb témák (keresd minden pénteken a Hardworklifestyle blogon)  felé evezni. Ezúttal nem húzunk túrabakancsot (azt majd a következő héten, addig is a kikapcs rovatban találhatsz saját úti tippeket), most azoknak szeretnék kedvezni inkább, akik a jó időt kihasználva, madárcsicsergős napsütésben ücsörögnének, egy jó kis könyv társaságában. Mert van az úgy, hogy jobb elbújni a világ elől, az írók teremtette miliőbe.

Három fantasztikus könyvhöz volt szerencsém az utóbbi időben, jó szívvel ajánlom őket nektek is. 

Danielle Steel : Egyszer az életben 

Napjaink egyik legtermékenyebb és egyik legkedveltebb írónője. Én akkor kerültem könyveivel közelebbi kapcsolatba, mikor könnyedebb témák után kutattam, a rendkívül szemet gyönyörködtető, akciós pulton. Mert mi más is lehetne szívet melengetőbb egy olvasni szerető ember számára, mint jót kapni - nagyonjó áron? Nos, az Egyszer az életben c. könyvtől pont azt kaptam, amit vártam.

Daphne Fields, az Amerika-szerte ünnepelt és szeretett írónő egy nap autóbalesetet szenved, élet és halál között lebeg, ám ápolói sokáig senkit sem találnak, akit értesíthetnének az állapotáról. Mert bár azt gondolná az ember, hogy a méltán ismert és elismert írónő lenyűgözően izgalmas életet él és számos barát, ismerős, szerető veheti körül, a valóság ennél jóval kijózanítóbb. Az írónő férjét és kislányát elveszítette egy, a családi házukat felemésztő tűzben, ő maga pedig, a szíve alatt hordott második gyermekükkel együtt súlyosan megsérül.  Fia, a baleset következtében süketen jön a világra. Ám Daphne sohasem adja fel... 

Könnyed, feszes történetvezetés, fordulatos cselekmény, melyen az írónő mesterien vezeti végig olvasóját. Szinte letehetetlen, az utolsó oldalaknál már sajnálni kezdtem, hogy ki kell szállnom a történetből. 

Tisza Kata: A legjobb hely a városban te vagy

Az előző könyvtől eltérően, ezesetben, egy verseskötetről beszélünk. Ám ezek a versek egyáltalán nem hasonlítanak a megszokotthoz. Szókimondó, a valóság egyszerű megjelenítésétől vissza nem riadó versek, melyeket aprólékosan kell megemésztenünk, annyira húsáig marnak annak az embernek, aki maga is élt már át hasonló lelki fájdalmakat. 

Terápiás kötet, mely hiánypótló és értékadó. Kata saját kutatásának eredményeit, praxisát és átélt tapasztalatait gyúrta össze, egy olyan témakörben, amiben sokan közülünk is érintettek voltunk - vagyunk: a válást. Az első sokktól, a másodikig, egészen a feldolgozás lépcsőfokaiig.

Könnyednek egyáltalán nem mondható, de szinte kötelező, mindazoknak, akik nehéz időszakon mennek keresztül, akik a feldolgozás fájdalmas fázisaiban járnak. 

Péterfy - Novák Éva: Egyasszony 

Nagyon vártam, hogy elolvashassam ezt a könyvet, mert, ahogy követni kezdtem az írónőt a közösségi oldalon, egyből megkedveltem őt, az őszinte, nyitott személyiségét és azt a bátorságot, ahogy az élet dolgaihoz áll. Egyasszony c. könyvében saját történetét dolgozza fel, sérült gyermekének születését, a harcot, amit önmagával vívott, a kínt, mikor döntenie kellett beteg gyermeke sorsáról. Beszél arról is, amiről nem "illik", a bántalmazó kapcsolatáról, a környezete el nem fogadásáról és a feldolgozás, gyógyulás folyamatáról is.

Fájdalmasan őszinte minden sora és bizony, sírás nélkül nehezen csukod majd be ezt a könyvet. Semmi máz, semmi allűr. Nincs felesleges szócséplés, nem szépíti meg a kegyetlen valóságot. Leírta úgy, ahogy volt, mi pedig úgy olvassuk, ahogy az ilyesmit szokás: átérzéssel, együttérzéssel, hol sírva- hol mosolyogva. 

Egyébként pedig, a másik blogomon épp ezért a könyvért játszhatsz. Ha neked kedvez a szerencse, a tiéd lehet. Gyere és próbáld meg, hátha. Ide kattintva megtalálsz. 

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

És, hogy ne maradj le semmiről, 

kövesd a Blog Facebook oldalát. 

Hardworklifestyle 

Élj jól - Dolgozz keményen - Élvezd a sikert!