És akkor, ahogy az előző bejegyzésben ígértem, következzék egy igazán vadregényes túra, Ausztria egyik legnagyobb szurdokvölgyében, a Medve-szurdokban. Figyelem! Megfelelő ruházat, kényelmes cipő és némi szufla nélkül, jobb, ha nem indulunk neki, merthogy ez nem lesz épp egy sétagalopp. Saját képekkel színesített úti beszámoló következik, remélem, mire a végére érünk, mindenkinek megjön a kedve egy "kis" túrázáshoz. A kis jelző szigorúan idézőjelben, mindjárt kiderül, hogy miért is. 

motiváció

Még mielőtt nekikezdenék a regélésnek, egy kis lényegi info. 

Hol található? 

Nehézségi szint

Haladónak mondanám, de ugye kinek -mit jelentenek a különböző szintek,  én az általunk bejárt eddigi legnehezebb túrák közé sorolnám. És mivel folyamatosan lépcsőzni kell, nem árt, ha bírjuk szusszal. Viszont az élmény mindenért kárpótol. 

Mikor látogatható?

Na, ez az a pont, amit elelejtettem elolvasni abban a bejegyzésben, ahonnan anno az utazási tippet vettem. Mi voltunk olyan vakmerők és télen indultunk el, mikor is a bejáratnál szembesültünk vele, hogy a szurdok nem látogatható. De mivel nem volt lezárva, hát bementünk (el ne mondjátok senkinek) - üdv. a szerk. Nem akartuk kihagyni, ha egyszer már nem keveset utaztunk, hogy láthassuk. Egyébként a szurdok járható volt, csak kicsit óvatosabbnak kellett lenni a csúszásveszély miatt. Cserébe viszont, teljesen egyedül járhattuk be az egészet. 

Figyelmeztetés! Senkit sem szeretnék bátorítani arra, hogy példánkat kövesse, a szurdok bejárás ugyanis, jó időben is elég nehéz teljesítmény, télen viszont, a balesetveszély nagyon is valós, a csúszós hidak, lépcsők okán. Kéretik inkább, a tényleges látogatási időben érkezni!  

Egy 2018-as cikk szerint normál esetben, a szurdok május 1. és október 31. között látogatható 7.30 és 16. 00 óra között. Jegyárak (2018-as adat): felnőtt: 3,50 euró; gyerek (6-16): 2,60 euró .

Ja és ingyenes parkolási lehetőség is rendelkezésünkre áll. 

motiváció

A túra összideje

Nos, itt időzzünk el egy kicsit. Számokban: 

  • 115 híd
  • 49 db létra
  • 2900 létrafok

A szurdok hossza kb. 1400m, 350 m szintemelkedéssel. Olvasói kiegészítés: a szurdok tényleges szintkülönbsége 475 m. Mindezt kb. 1,5 óra alatt lehet megtenni. (Parkolótól-parkolóig a szintkülönbség: 740 m!) Eddig jutottam az olvasásban, mikor a leírásból szemezgettem indulás előtt. Nagyon fontos azonban, ha tanulni akarsz a hibámból, hogy a másfél óra, csak a szurdokban eltöltött időre vonatkozik. Ekkor ugyanis, még vár ránk egy remek túra lefelé a hegyről is. Ami mondjuk esetünkben, elég nehézkesre sikeredett 20 centi hóban és sötétedés előtt fél órával. De ti nyilván nem fogtok így járni, hisz tudjuk, a szurdok télen nem látogatható. 

motiváció

Mire lesz szükségünk?

Jó lábakra és némi állóképességre. Egyébként meg megfelelő ruházatra, túracipőre, ivóvízre és számos cikkben ajánlják a nordic botokat is a "mászás" könnyebbítésére. Merthogy végestelen- végig létrák és hidak várnak ránk a sziklák közé ékelve. Mindazonáltal nem kell megijedni, semmilyen előképzettség nem szükségeltetik a túrához, valódi sziklamászásban nem lesz részünk. 

motiváció

motiváció

1, 5 óra tömör gyönyör, elképesztő környezetben, vízesésekkel, hatalmas sziklákkal, szemet gyönyörködtető látvánnyal. Fárasztó, de nagyon megéri. Az izomlázért kárpótól majd az élmény. Attól függően, hogy mikor érkeztünk, választhatjuk a lefelé vezető utat vagy elindulhatunk a táblákkal jelzett bármely másik túraútvonalon is a szurdok bejárása után. 

De, mint mondottam volt, nekünk fél óránk maradt, hogy a teljes sötétség beállta előtt leérjünk a hegyről. Siettünk is, ahogy bírtunk, még nem útonállókkal kerültünk szembe: 

motiváció

Drága mufflon és hegyi kecske barátaink, szó szerint utunkat állták, percekig néztek minket a keskeny úton keresztbe állva, mire nagy nehezen meggondolták magukat és feljebb vonultak, mi pedig folytathattuk vesszőfutásunkat az idővel. Szerencsénkre éppen sikerült visszaérnünk az autónkhoz, mire ránk köszöntött a bagolyhuhogós teljes sötétség. Örök élménnyel gazdagodva indultunk haza. 

motiváció

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg másokkal is. 

És, hogy ne maradj le semmiről, 

kövesd a Hardworklifestyle Blog Facebook oldalát. 

Kérdés, kérés, észrevétel, együttműködési igény: a közösségi oldalon és a bagoly9031@gmail.com e-mail címen.

Hardworklifestyle 

Élj jól - Dolgozz keményen - Élvezd a sikert!